Az akadémiáról
A MAC HKB Újbuda „projekt” sikerén felbuzdulva, a KMH és a MAC tulajdonosai és vezetői megalapították a Budapest Jégkorong Akadémiát, mely az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága javaslata alapján elnyerte az államilag elismert sportakadémia címet.
A Budapest Jégkorong Akadémia egy új, önálló, független szervezet, mely férfi U16-os, U18-as és U21-es, valamint női U25-ös korosztályokban biztosítja a tehetség-kiválasztást, tehetséggondozást és tehetségfejlesztést, sportszakmai képzést, felkészítést, valamint a versenyeztetés minőségbiztosítási alapú feltételeit.
Az Akadémia gyakorlatilag egy elitképző szervezet, a jégkorong utánpótlásképzés csúcsa. Az akadémia csapatai a Tüskecsarnokban kapnak helyet, ahol a jégpályán túl rendelkezésünkre áll az MJSZ Metodikai központja és a KMH sport rehabilitációs részlege is.
A cél az, hogy a két egyesület utánpótlásbázisára építve, minél több MAC-os és KMH-s játékos kerüljön be az akadémiára. Ez a folyamat nem automatikus, a Budapest Jégkorong Akadémia kiválasztás alapján tölti fel a korosztályos csapatait, ahova más klubokból is érkezhetnek játékosok.
Közösen valljuk, hogy a legfontosabb cél egy életre szóló pozitív élménysorozat megélésének biztosítása a nálunk sportoló fiúknak és lányoknak. A jégkorong és a sport kiváló közeget teremt arra, hogy olyan mentális képességekkel ruházzuk fel a fiatalokat, amelyeknek köszönhetően helyt tudnak állni az élet egyéb területein is.
Célunk, hogy akadémistáink részére mind a magyar I. osztály, mind a külföldi top ligák felé biztosított legyen a karrier lehetősége.
Az Akadémia szervezeti struktúrája átgondolt és a legmagasabb szakmai színvonal eléréséhez szükséges minőségbiztosítási rendszer alapjain épül fel, kiváló, magasan képzett hazai és külföldi szakemberek bevonásával.
Pat Cortina mentoredző mellett az alábbi magyar szakemberek vállaltak szakmai vezetői pozíciót az akadémián: Dr. Kolbenheyer Zsuzsanna, Kangyal Balázs, Kóger István, Majoross Gergely, Marton Tibor és Dr. Benczenleitner Ottó. U16-os csapatainknál Matti Pylkas, U18-as csapatnál Marko Rahikainen, U21-es csapatunknál pedig Timo Keppo vezetőedző vezényletével zajlik a munka.
Sportszakembereink U16, U18, U21 korosztályokban TRY-OUT napok keretein belül mérték fel a játékosokat, hogy a legkiemelkedőbb tehetségeknek legyen lehetőségük elindulni az akadémiai életpályán.