Kedves szurkolóink, ez nem magyarázkodás, de az eredmény messze nem tükrözi azt a játékot amit a mieink játszottak tegnap. Gyors, kombinatív, szép hokit láthattunk a srácoktól, akik remekül kezdtek és nagyon fegyelmezetten, kiállítás nélkül hozták az első harmadot, a meccs végére azonban elfáradtak.
Annak fényében, hogy igencsak rövid volt a cserepad, mivel 12 mezőnyjátékossal és két kapussal tudtunk csak kiállni, szégyenkezni nincs oka a játékosoknak, becsülettel álltak bele a mérkőzésbe, és mindent beleadtak. 😍
Az első gól is a miénk volt, Kása Dániel lőtte 3:22-nél, ellenfelünk két és fél perccel a vége előtt tudott egyenlíteni.
Reméljük mihamarabb felépülnek a hiányzók, jobbulást kívánunk a beteg és sérült játékosainknak. ❤️
Van egy születésnapos edzőnk is, Mestyán István.
Isten éltessen edző bá, még sok-sok boldog születésnapot kívánunk! 🤩🎂🍾🏒🥅
Fotó: Ernavarhegyi_Photography
Hajrá, Budapest JA!