Csehországba utazik hétvégén a serdülő csapat!

by | 2021. Sep, 03. | Hírek

Véget értek a válogatott programok kedves követőink, visszatértek a játékosok is a szorgos hétköznapok rutinjához, és persze mi sem tétlenkedtünk itt a háttérben.

Akadémiánk kiemelt céljai között szerepel, hogy csapatainknak folyamatosan komoly mérkőzéseket, tornákat és megmérettetéseket keressünk, vagy éppen mi szervezzünk.

Ennek első állomásaként U16-os csapatunk Csehországban vendégszerepel ezen a hétvégén.

Holnap 13.00-kor a HC LVI Breclav ellen lépnek jégre a Budapest JA serdülői, míg vasárnap a BK Havlicku Brod lesz az ellenfélük reggel 10:00-tól.

Pontosítanék, az A csapat utazik ezúttal, mivel olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy az U16 korosztályban két csapatot tudunk indítani.

Még így is voltak akik nem fértek be az első try-out után egyik csapatba se, de mint azt Kangyal Balázs elmondta, senki ne dőljön hátra, most kezdődik csak a munka dandárja.

Ennek megfelelően még ma délután is edzenek egy nagyot a srácok, majd reggel hatkor indul velük a busz az első meccs helyszínére.

Nemcsak a játékosok várják izgatottan a cseh túrát, az edzői stáb is igencsak motivált.

Megkérdeztem Matti Pylkas vezetőedzőt, hogy milyen az utazás előtti hangulat?

” Kíváncsian várom az első mérkőzéseket, de tudom, hogy a srácok még az edzői stábnál is jobban izgulnak a cseh túra miatt.

Dávid nagyszerű munkát végzett, remekül megszervezte ezeket a szezon előtti felkészülési meccseket. Adva van egy csomó sikerre éhes fiatal srác, akik nagyon szeretnek edzeni és versenyezni. A fiatal és sikerre éhes edzői stábunk pedig ezt a hozzáállást szeretné tőlük látni a meccsek során.” ❤️🏒🥅

Matti munkáját két fiatal magyar edző segíti az Akadémia indulása óta, nevük nem ismeretlen jégkorong berkekben: Jászai Dávid és Jászai Barna.

Bevallom, irigylem a Jászai testvéreket. És nemcsak azért, amiért ennyire elkötelezettek kedvenc sportágunk iránt, mindig jég közelben lehetnek, hanem mert szerintem nagyon motiváló lehet közös célokért küzdeni azzal, aki minden rezdülésünket ismeri.

Mi ismerjük Őket játékos koruk óta, tudjuk, hogy a jó nem elég jó számukra, nem elégszenek meg ennyivel, mindig új célokat tűznek ki, és addig mennek míg elérik azokat. ❤️🏒🥅

Jó kezekben vannak a srácok, remek ez az edzői trió- Mattival kiegészülve- , jó első szezonnak nézünk elébe. 😍

Sok sikert kívánunk a hétvégére, hajrá Budapest JA!

Fotó: Preisinger Péter