Meg is van az első győzelem!
Az első harmad nem éppen a mi szánk íze szerint alakult, két hazai gólt hozott, és a második harmad elejét is a hazai csapat nyomta meg jobban, több támadást vezettek.
A 25. perc elején Alapi Márton góljával sikerült még növelni az előnyt, ez a harmadik gól azonban a legjobbkor jött, mert mintha ébresztőt fújt volna a BJA-nak.
Elkezdtek komolyabb helyzeteket kialakítani a mieink, a szépítés azonban még váratott magára.
A mérkőzés felénél egy fehérvári kapu előtti csetepaté során mindkét csapatból kiállítottak egy-egy játékost, így négy a négy ellen folytatódhatott a játék két percig.
Ez a mi srácainknak jobban feküdt, de gól egyik oldalon sem született. Nem kellett azonban már sokat várni az első BJA gólra, a 33. percben szépen járt körbe a korong és Dóczi Zsombor, majd Ravasz Csanád passza után Kárpáti Kristóf bombázta be a kapuba gyönyörűen a pakkot.
Innentől aztán nem volt megállás! Kicsit kettészakadt a pálya, mindkét csapat nagy erőkkel támadott, majd a 37. percben Dóczi játszotta meg a kapu mögött Weidemann Márkot, aki szépen tette vissza a korongot az érkező Varga Kadennek, Kaden pedig egy pontos lövéssel vette be Horváth Dominik kapuját.
A fiúk nyomás alá helyezték a fehérvári kaput, a harmad végére egy emberelőnyt is sikerült kiharcolni, ami során még jobban nyomtunk, de végül ki tudta védekezni a nehéz két percet a hazai csapat. (3-2)
A harmadik játékrész elején mindkét oldalon voltak nagy helyzetek, de a kapusok a helyükön voltak, illetve a védelmek is szépen avatkoztak közbe amikor kellett.
Egyre többet támadtak a mieink, a harmad felénél újra emberelőnybe is kerültünk ennek köszönhetően.
Ezt a két percet még jobban megnyomtuk, de a hazaiak hősiesen védekezve tartották az egygólos előnyüket.
Egészen az 55. percig, amikor is Molnár Bálint egy gyönyörű szólót követően kiegyenlített! 😍
Az Ifj. Ocskay Akadémia azonban új erőre kapott és a következő percekben elkezdtek támadni, de Farkas Roland parádés vezetésével a védelmünk állta a sarat.
Az utolsó percben majdnem sikerült eldönteni a mérkőzést, egy nagy kiugrást követően Ádám Zsolt egyedül maradt a hazai kapussal szemben, azonban utóbbi nyerte meg ezt a párharcot egy bravúros védéssel, így nem született meg a győztes találat. (3-3)
Azonban azt a gólt amit nem sikerült rendes játékidőben belőni, azt bevágta túlórában, 70:38-nál Tóth Péter Weidemann Márk és Ravasz Csanád passzából, ezzel meg is nyerve a négy párharcig tartó döntő első mérkőzését! (3-4) 😍
Gratulálunk a csapatnak az első győzelemhez, szép volt srácok! ❤️🏒🥅
Folytatás kedden, a Tüskecsarnokban 19:00-tól.
Hajrá, Budapest JA!