Nagyszerű hírünk van kedves követőink: sikerült három kiváló szakembert találnunk az U16; U18 és U21-es csapataink élére.
Marton Tibor a jó hír hozója, aki egyelőre a következőket árulta el nekünk:
” Egy korábbi, Majoross Gergellyel készült interjúban elhangzott már, hogy mennyire fontos szegmens a stábok kérdése.
Szeretnénk minél több szakmai tudást bevonzani a klubba, ezt a tudást pedig a lehető legjobban kiaknázni, hogy ebből a lehető legtöbbet profitálhassanak majd a játékosaink és a hazai edzőink.
Az elmúlt időszakban egyszerre voltunk nehéz és könnyű helyzetben e téren.
Egyfelől kicsit rövid volt az idő a stábok felállítására, a külföldi edzők felkutatására, meggyőzésére, másfelől pedìg szerencsére sokat segített a Mogyi és a mi kapcsolatrendszerünk, hiszen jó pár külföldi edzővel dolgoztunk eddig együtt az elmúlt évek során.
Köszönettel tartozunk Kalle Valiaho-nak és Mika Vaarala-nak, előbbi a MAC korábbi edzője, most pedig a FIHA edzőképzéséért felel, utóbbi pedig a KMH női csapatának a vezetőedzője és a női válogatott másodedzője.
Azt hiszem, hogy sikerült három olyan vezetőedzőt igazolnunk, akik egy olyan országból érkeznek majd, ahol talán a legjobb az utánpótlás képzés színvonala, ez a három edző pedig igencsak komoly tapasztalatokkal rendelkezik az utánpótlás nevelés terén.
Hamarosan azt is elmondjuk, hogy kikről is van szó.”
Mondjam én is azt amit Tibi? Egyrészről nagyszerű hír, másrészről már most szeretnénk tudni az edzők nevét, és úgy nagyjából mindent róluk ami csak érdekelhet bennünket?
Maradjunk annyiban, hogy hamarabb lesz sarokba szorítva Marton Tibor mint azt gondolná, jövök nemsokára vissza nevekkel és még több információval!
Jövő héten kezdődik a Try-out, aki még nem jelentkezett, de kacérkodik a gondolattal, hogy kipróbálja magát, az tegye meg bátran. Nem fog csalódni.
Hajrá Budapest JA!