Timo Keppo a Budapest Jégkorong Akadémia U21-es csapatának a vezetőedzője!

by | 2021. Jul, 30. | Bejelentések

Kedves követőink, lehet nem titkoltuk elég jól, mert talán sejthető volt, hogy a második vezetőedzőnk is Finnországból érkezik, igaz?🙃

Timo Keppo szintén a finn élvonalban ténykedett eddig, legutóbbi szezonját a finn másodosztályban kezdte a felnőttekkel, de mivel a Covid-19 miatt elmaradt a bajnokság, ezért a juniorokkal fejezte be, onnan sikerült Budapestre csábítanunk.

Mivel vérbeli profi, aki nagyon szereti a jégkorongot, eléggé felkeltette az érdeklődését mindaz amit felvázoltunk neki, így ha tehetné, már most indulna Budapestre.

Ezt Ő mondta, nem én. 😃

Bár meg kell várnia a védettségi igazolványát, de így is csatlakozik hozzánk remélhetőleg már augusztusban.

„ Körülbelül tíz éve dolgozom profi edzőként Finnországban, de vezetőedzőként egy-egy szezont eltöltöttem az ausztriai Lustenau-ban, valamint az olaszországi Gherdeina-ban is.

Több barátom dolgozott már edzőként Magyarországon,valamint játszott ott néhány korábbi játékosom is, ők megosztották velem az ott szerzett tapasztalataikat, de ennél behatóbb ismeretekkel nem rendelkezem a magyar jégkorongról.

Én is jártam már Magyarországra,de nem edzőként vagy játékosként, hanem magánemberként. Ez a mostani kihívás nagyon érdekesnek tűnik, mindig izgalmas valami újnak a részese lenni, alig várom már,hogy megismerjem a játékosokat, megkezdhessük a közös munkát a szakmai stábbeli kollégákkal.

A hosszabb távú terveket csak azután fogalmazzuk meg, miután felmértük, hogy hol tartanak most a játékosok.

Akkor viszont kijelöljük azt az irányt, amerre tartanunk kell a ránk váró szezonban, és nem fogunk letérni a helyes útról.”

Isten hozott Timo Keppo a Budapest Jégkorong Akadémián! ❤️🏒🥅

Ugyanazt ígérhetem, mint tettem egy nappal korábban, Marco Rahikainen bejelentésekor: tehetséges fiatal kollégámmal azon leszünk, hogy remek videó anyagot készítsünk munka közben majd a Mesterrel. 😊

Hajrá Budapest JA!